Sziasztok!
Rég írtam már, üdv mindenkinek! :-)
Mivel olyan szép az őszi erdő, rég túráztam, és hívnak a hegyek - de külföldre nem lehet menni, gondoltam eltúrázom a Nagyhideghegyre. Hogy legyen benne valami kihívás is, pénteken munka után akartam indulni, hogy a túra egy részét sötétben kelljen megtenni. Szokolyától terveztem a tempós gyaloglást. Innen a Nagy-Hideghegyi túristaház kb 14km, 700m szintemelkedéssel. Ezt a részt nagyjából ismerem, voltam már erre nappal is, éjszaka is, hóban-éjszaka úttalan utakon is és kb 3-4 éve túrasível.
Gondoltam a túra jó kondíció-mérő is lesz, két hét múlva ugyanis szeretnék egy Badacsony-környéki hegyeken félmaratont futni és kíváncsi voltam a teljesítményemre.
Foglaltam tehát Nagy-Hideghegyre szállást, bekészítettem kaját, egy liter vizet, hálózsákot, csokit és pár könyvet a túristaházi időtöltésre.
Ez volt a terv.
De ugye ember tervez, Isten végez. A kivitelezés máshogy alakult és nem épp kedvező irányba. De - gondoltam közben - önismeret. Annak jó lesz, tanulok belőle.
A Nyugati pályaudvartól indultam. A 15.07-es zónázó nem indult, kimaradt a járat baleset miatt, ehelyett a 15.15-ös vonatot ajánlotta a hangosbemondó. Hmm... mit nekem hangosbemondó, én elértem a 15.00-ás Váci vonatot is, ami pár perc késéssel indult! Elégedett is voltam magammal. Az eredeti csatlakozást Vácon így biztos elcsípem és akkor 16.00-kor már Szokolyától indulhatok, ahonnan világosban tudok Királyrétig menni. Hát, körülbelül Fótig voltam elégedett magammal, ahol is bosszúsan nyugtáztam, hogy igen, a vonat Vácig megy, de közben a világot is megkerüli - Veresegyházat, Őrbottyánt, Vácrárótot meg még kitudja hány kis állomást érintve közelítjük meg a várost. No, mondom: jó kezdet. Közben szürkült már rendesen, az eget vastagon borították a szürke fellegek, ahogy az időjárás is írta. Nagyhideghegyen 100%-os páratartalmat írtak, ami lényegében szüntelen szitáló eső és köd.
A csatlakozást lekéstem, maradt az eggyel későbbi vonat. Ez 16.40-kor indult Vácról, kb 17.00 körül ér be Szokolyára. A vonaton már elkezdtem készülődni, hogy ahogy leszállok már startolhassak is! Úgy terveztem megyek ahogy tudok - ahol lehet futva is - egyrészt kíváncsiságból (és teljesítményvágyból), hogy éjszaka esőben ezt a 14km-t és 700m-t mennyi idő alatt teszem meg - másrészt a tuúristaházban azt írták vacsora csak este 8-ig kérhető és addig a szobákat is el kell foglalni.
17.08-kor szálltam le Szokolyán a vonatról, gyakorlatilag - a felhők miatt - már teljesen sötétben. Mire megtaláltam az utat - a piros jelzésen terveztem menni végig (Királyrét - Magas Tax - Nagy-Hideg hegy), addigra eltelt két perc. (Hű, oda a vacsora? :-). Szóval a "stoppert" 17.10-kor indítottam. Innen 5km Királyrét, gondoltam nincs még szint, futok is, 40 perc alatt kéne hozni. (A tábla szerint - ha jól emlékszem Királyrétig 1h40 percet, Nagy-Hideg hegyig 3h45 percet írtak).
Be kell valljam félek éjszaka egyedül az erdőben. Főleg esőben, hidegben, ez kiesik a komfortzónámból, de tudtam, ez lesz benne a kihívás. Baj nem lehet, max elázom. Ami para lehet, hogy kialszik a fejlámpám. A fejlámpát már a vonaton a fejembre passzintottam, otthon - a biztonság kedvéért - még egy kis fehér biciklis villogót is eltettem. Normál esetben ezt nem tettem volna - hisz a csillagok, a hold nagyszerűen tudnak világítani még az erdőben is - viszont most felhős-esős idő volt. Ez azt jelenti, hogy ha a lámpa nem működik, akkor gyakorlatilag se előre se hátra. Ezért meg is jegyeztem erre az esetre lehetséges "B" terveket: hol van olyan pont, ahova még talán így is vissza tudok találni, ki a műút felé. Szerencsére a lámpa - amit menyasszonyomtól kaptam jól szuperált, kiállta a próbát esőben is. Lám Hanka nem csak csinos és kedves és okos, de éjszakai lámpát is jól választ. :-) A lámpa próbálgatása közben azért akadt pár malőr. Arra hamar rájöttem, hogy fény enélkül tényleg nincs. Már az első kilométeren beleléptem pár pocsolyába. Oké. A piros fénnyel viszont jól tudtam haladni, ha sima volt a terep: gyenge, de épp használható fényt adott. Miután még pár pocsolyába - bokáig - beleléptem inkább maradt a fehér fény. Bokáig vizesen, sötétben, még az éjjeli árnyakhoz és neszekhez szokva, ismeretlen úton igyekeztem megtenni az első szakaszt. Belegondolva, hogy még mennyi szint és kilométer áll előttem.. ..na de mindegy, nyomjuk. Ahol tudtam, futottam.
Királyréten kissé visszafelé kellett kanyarodni a központhoz, ott egy "Y" elágazásnál, néhány közúti lámpa gyenge fényénél néztem rá a táblára: Innen még 2h15 percet írtak úticélomhoz. Ránéztem az órámra: 18.10 Egy órája jövök, azaz 5km/h-val. Hmm. És még a szint nagyja hátravan (Királyrét kb 300m-en fekszik). Na jó, vacsora ugrott. Nem láttam esélyét, hogy nyolcig felérek. Ha szobát sem kapok, akkor hálózsákommal max az asztalok alá bújhatok. (Szerencsére bent, hisz a túristaház egész évben 0-24 nyitva tart menedékül az eltévedt, fáradt vándoroknak). Indulás tovább! Ettem egy csokit, ittam pár dl vizet. Nekiiramodtam, a piros jelzés megkeresését hagytam, inkább a műúton mentem a Cseresznyefa parkolóig. A csoki és a víz energiával töltött fel. (Érdekes, hogy éhes, szomjas sosem szoktam lenni, de annyit már megtanultam, hogy óránként, vagy akár sűrűbben is, akkor is ha nem kívánom kell enni egy szendvicset, csokit és inni kell). Mentem, ahogy tudtam, végig fel a műúton. Itt legalább rendesen haladhattam, nem kellett a pocsolyákat, saras részeket kerülgetnem.
A Cseresznyefa parkolónál még meg akartam keresni a piros jelzést, azon negyed órával gyorsabbnak jelölte korábban az utat. A sötét, eső és a hajtűkanyarban visszakanyarodó murvás út - amerre a piros jelzést találtam volna - nem tetszett. Nem ismertem a helyet, ahol a piros jelzés a murvással találkozna, viszont sietni akartam. Gondoltam, hogy a kicsit hosszabb, de ismert utat - a síút és a kék kereszt vonalát követem. Legutóbb kb 3-4 éve télen jártam erre a Börzsöny tigriseivel. (Börzsöny tigriseire Dávid barátom hívott, akkor túrasível mentünk fel a Cseresznyefa parkolótól Nagyhideghegyig. Ez valami túrasízős-hegymászós klub, arra emlékszem, hogy a nagy hóban kb 40-en indultunk felfelé a caplatón, elöl Mécs Lászlóval és pár hasonló volumenű sráccal. Hát ők tolták rendesen). Szóval innen indultam most is. 19.00 volt kereken.
Ettem egy szendvicset, ittam. Az első pár száz méter jól esett, jól ment - itt kezdődött az emelkedő - az szokott nekem feküdni. Láttam, éreztem, hogy jól haladok, van esély rá, hogy 8 előtt felérjek, addigra be is melegedtem, szitált rendesen, a köd is sűrűsödött, de faltam a métereket, jó volt csak erre a fénypászmával bevilágított pár lépésre koncentrálni. Addigra már megszoktam a sötétet, nem zavart. És fejemben a meleg turistaház járt, ahol majd megpihenhetek. Hát tovább.! Segített, hogy itt már nagyon jól és sűrűn rakták a jelzéseket, kb fél kilométerenként az is fel volt írva egy-egy fára, hogy: Nagyhideghegy. Ködben, esőben, éjszaka ez a felirat szívmelengető. Közben emelkedett rendesen, éreztem, hogy már közel járok. 19.30, ez már itt a sípálya alja lehet, de kb 6 méternél nem látok előrébb, örültem, hogy a fákon kiszúrom a jelzést és nem térek le róla. 19.38-kor még egy meredek kaptatón vagyok: nem tudom még mennyi, de odaérek 8 előtt már láttam. És akkor egyszer csak felbukkant egy homályos kis sárga folt elől, halványan derengve. Ez már az! Hű! Hihetetlen jó érzés ilyenkor megpillantani azt a kicsi de barátságosan fénylő lámpát, ami az éjszakai vándoroknak éjjel mindig világít. Már csak pár méter a sípálya tetején és végre megérkeztem! Érezni, hogy magasan van, innen már nincs nagyon följebb, előttem a sűrű feketeség takart be mindent. 19.40. Azta! Gyorsan számolgattam, mennyi is az annyi. Két és fél óra! Hű, az jó. 14km, 700m szint. Sötétben, esőben, túrazsákkal. Boldogság. :-)
Ebben a pillanatban SMS jött. Dávid barátom írt Németországból, érdeklődik, hogy vagyok. Visszaírok, pár sorban leírom a túrát. Jó menet volt. Börzsöny tigriseis. :-)
Másnap - ha már benne volt a lábamban az út - a Csóványoson át Nógrádra, majd onnan Magyarkútig túráztam, szürkületkor szálltam fel a vonatra és irány Pest. Szép túra volt.
