Sziasztok!

Rég írtam már, üdv mindenkinek! :-)

Mivel olyan szép az őszi erdő, rég túráztam, és hívnak a hegyek - de külföldre nem lehet menni, gondoltam eltúrázom a Nagyhideghegyre. Hogy legyen benne valami kihívás is, pénteken munka után akartam indulni, hogy a túra egy részét sötétben kelljen megtenni. Szokolyától terveztem a tempós gyaloglást. Innen a Nagy-Hideghegyi túristaház kb 14km, 700m szintemelkedéssel. Ezt a részt nagyjából ismerem, voltam már erre nappal is, éjszaka is, hóban-éjszaka úttalan utakon is és kb 3-4 éve túrasível. 

Gondoltam a túra jó kondíció-mérő is lesz, két hét múlva ugyanis szeretnék egy Badacsony-környéki hegyeken félmaratont futni és kíváncsi voltam a teljesítményemre. 

Foglaltam tehát Nagy-Hideghegyre szállást, bekészítettem kaját, egy liter vizet, hálózsákot, csokit és pár könyvet a túristaházi időtöltésre.

Ez volt a terv.

De ugye ember tervez, Isten végez. A kivitelezés máshogy alakult és nem épp kedvező irányba. De - gondoltam közben - önismeret. Annak jó lesz, tanulok belőle.

A Nyugati pályaudvartól indultam. A 15.07-es zónázó nem indult, kimaradt a járat baleset miatt, ehelyett a 15.15-ös vonatot ajánlotta a hangosbemondó. Hmm... mit nekem hangosbemondó, én elértem a 15.00-ás Váci vonatot is, ami pár perc késéssel indult! Elégedett is voltam magammal. Az eredeti csatlakozást Vácon így biztos elcsípem és akkor 16.00-kor már Szokolyától indulhatok, ahonnan világosban tudok Királyrétig menni. Hát, körülbelül Fótig voltam elégedett magammal, ahol is bosszúsan nyugtáztam, hogy igen, a vonat Vácig megy, de közben a világot is megkerüli - Veresegyházat, Őrbottyánt, Vácrárótot meg még kitudja hány kis állomást érintve közelítjük meg a várost. No, mondom: jó kezdet. Közben szürkült már rendesen, az eget vastagon borították a szürke fellegek, ahogy az időjárás is írta. Nagyhideghegyen 100%-os páratartalmat írtak, ami lényegében szüntelen szitáló eső és köd. 

A csatlakozást lekéstem, maradt az eggyel későbbi vonat. Ez 16.40-kor indult Vácról, kb 17.00 körül ér be Szokolyára. A vonaton már elkezdtem készülődni, hogy ahogy leszállok már startolhassak is! Úgy terveztem megyek ahogy tudok - ahol lehet futva is - egyrészt kíváncsiságból (és teljesítményvágyból), hogy éjszaka esőben ezt a 14km-t és 700m-t mennyi idő alatt teszem meg - másrészt a tuúristaházban azt írták vacsora csak este 8-ig kérhető és addig a szobákat is el kell foglalni. 

17.08-kor szálltam le Szokolyán a vonatról, gyakorlatilag - a felhők miatt - már teljesen sötétben. Mire megtaláltam az utat - a piros jelzésen terveztem menni végig (Királyrét - Magas Tax - Nagy-Hideg hegy), addigra eltelt két perc. (Hű, oda a vacsora? :-). Szóval a "stoppert" 17.10-kor indítottam. Innen 5km Királyrét, gondoltam nincs még szint, futok is, 40 perc alatt kéne hozni. (A tábla szerint - ha jól emlékszem Királyrétig 1h40 percet, Nagy-Hideg hegyig 3h45 percet írtak). 

Be kell valljam félek éjszaka egyedül az erdőben. Főleg esőben, hidegben, ez kiesik a komfortzónámból, de tudtam, ez lesz benne a kihívás. Baj nem lehet, max elázom. Ami para lehet, hogy kialszik a fejlámpám. A fejlámpát már a vonaton a fejembre passzintottam, otthon - a biztonság kedvéért - még egy kis fehér biciklis villogót is eltettem. Normál esetben ezt nem tettem volna - hisz a csillagok, a hold nagyszerűen tudnak világítani még az erdőben is - viszont most felhős-esős idő volt. Ez azt jelenti, hogy ha a lámpa nem működik, akkor gyakorlatilag se előre se hátra. Ezért meg is jegyeztem erre az esetre lehetséges "B" terveket: hol van olyan pont, ahova még talán így is vissza tudok találni, ki a műút felé. Szerencsére a lámpa - amit menyasszonyomtól kaptam jól szuperált,  kiállta a próbát esőben is. Lám Hanka nem csak csinos és kedves és okos, de éjszakai lámpát is jól választ. :-) A lámpa próbálgatása közben azért akadt pár malőr. Arra hamar rájöttem, hogy fény enélkül tényleg nincs. Már az első kilométeren beleléptem pár pocsolyába. Oké. A piros fénnyel viszont jól tudtam haladni, ha sima volt a terep: gyenge, de épp használható fényt adott. Miután még pár pocsolyába - bokáig - beleléptem inkább maradt a fehér fény. Bokáig vizesen, sötétben, még az éjjeli árnyakhoz és neszekhez szokva, ismeretlen úton igyekeztem megtenni az első szakaszt. Belegondolva, hogy még mennyi szint és kilométer áll előttem.. ..na de mindegy, nyomjuk. Ahol tudtam, futottam. 

Királyréten kissé visszafelé kellett kanyarodni a központhoz, ott egy "Y" elágazásnál, néhány közúti lámpa gyenge fényénél néztem rá a táblára: Innen még 2h15 percet írtak úticélomhoz. Ránéztem az órámra: 18.10 Egy órája jövök, azaz 5km/h-val. Hmm. És még a szint nagyja hátravan (Királyrét kb 300m-en fekszik). Na jó, vacsora ugrott. Nem láttam esélyét, hogy nyolcig felérek. Ha szobát sem kapok, akkor hálózsákommal max az asztalok alá bújhatok. (Szerencsére bent, hisz a túristaház egész évben 0-24 nyitva tart menedékül az eltévedt, fáradt vándoroknak). Indulás tovább! Ettem egy csokit, ittam pár dl vizet. Nekiiramodtam, a piros jelzés megkeresését hagytam, inkább a műúton mentem a Cseresznyefa parkolóig. A csoki és a víz energiával töltött fel. (Érdekes, hogy éhes, szomjas sosem szoktam lenni, de annyit már megtanultam, hogy óránként, vagy akár sűrűbben is, akkor is ha nem kívánom kell enni egy szendvicset, csokit és inni kell). Mentem, ahogy tudtam, végig fel a műúton. Itt legalább rendesen haladhattam, nem kellett a pocsolyákat, saras részeket kerülgetnem. 

A Cseresznyefa parkolónál még meg akartam keresni a piros jelzést, azon negyed órával gyorsabbnak jelölte korábban az utat. A sötét, eső és a hajtűkanyarban visszakanyarodó murvás út - amerre a piros jelzést találtam volna - nem tetszett. Nem ismertem a helyet, ahol a piros jelzés a murvással találkozna, viszont sietni akartam. Gondoltam, hogy a kicsit hosszabb, de ismert utat - a síút és a kék kereszt vonalát követem. Legutóbb kb 3-4 éve télen jártam erre a Börzsöny tigriseivel. (Börzsöny tigriseire Dávid barátom hívott, akkor túrasível mentünk fel a Cseresznyefa parkolótól Nagyhideghegyig. Ez valami túrasízős-hegymászós klub, arra emlékszem, hogy a nagy hóban kb 40-en indultunk felfelé a caplatón, elöl Mécs Lászlóval és pár hasonló volumenű sráccal. Hát ők tolták rendesen). Szóval innen indultam most is. 19.00 volt kereken. 

Ettem egy szendvicset, ittam. Az első pár száz méter jól esett, jól ment - itt kezdődött az emelkedő - az szokott nekem feküdni. Láttam, éreztem, hogy jól haladok, van esély rá, hogy 8 előtt felérjek, addigra be is melegedtem, szitált rendesen, a köd is sűrűsödött, de faltam a métereket, jó volt csak erre a fénypászmával bevilágított pár lépésre koncentrálni. Addigra már megszoktam a sötétet, nem zavart. És fejemben a meleg turistaház járt, ahol majd megpihenhetek. Hát tovább.! Segített, hogy itt már nagyon jól és sűrűn rakták a jelzéseket, kb fél kilométerenként az is fel volt írva egy-egy fára, hogy: Nagyhideghegy. Ködben, esőben, éjszaka ez a felirat szívmelengető. Közben emelkedett rendesen, éreztem, hogy már közel járok. 19.30, ez már itt a sípálya alja lehet, de kb 6 méternél nem látok előrébb, örültem, hogy a fákon kiszúrom a jelzést és nem térek le róla. 19.38-kor még egy meredek kaptatón vagyok: nem tudom még mennyi, de odaérek 8 előtt már láttam. És akkor egyszer csak felbukkant egy homályos kis sárga folt elől, halványan derengve. Ez már az! Hű! Hihetetlen jó érzés ilyenkor megpillantani azt a kicsi de barátságosan fénylő lámpát, ami az éjszakai vándoroknak éjjel mindig világít. Már csak pár méter a sípálya tetején és végre megérkeztem! Érezni, hogy magasan van, innen már nincs nagyon följebb, előttem a sűrű feketeség takart be mindent. 19.40. Azta! Gyorsan számolgattam, mennyi is az annyi. Két és fél óra! Hű, az jó. 14km, 700m szint. Sötétben, esőben, túrazsákkal. Boldogság. :-)

Ebben a pillanatban SMS jött. Dávid barátom írt Németországból, érdeklődik, hogy vagyok. Visszaírok, pár sorban leírom a túrát. Jó menet volt. Börzsöny tigriseis. :-)

Másnap - ha már benne volt a lábamban az út - a Csóványoson át Nógrádra, majd onnan Magyarkútig túráztam, szürkületkor szálltam fel a vonatra és irány Pest. Szép túra volt.

 Ó, Zarándok! Mondd, meg nekem, mi az a végtelen..? 

Jordánia, Amman. Most épp Bálint szobájában ülök, kint békés 25°lehet, és pihenek. Intenzív volt az előző négy nap, és mivel a következő két hét szintén elég intenzív lesz, így most úgy döntöttem: itt maradok és írom a blogot. Fényes reggelt Mindenkinek!

Az első benyomásom Amman-ról (amit már nagyon vártam, hogy eljöjjön, mert így is este 11.45 helyett, hajnali 1 órára érkeztem meg) a vízipipa illat. Hmm.. megnyugtató. (Itt terült először mosoly spontánul az arcomra :).

Mert azért idejövetelem előtt voltak bennem gondolatok, vélemények, félelmek és előítélek a Közel-Kelettel, az arab világgal kapcsolatban melyek között a repülőgép kilövése, és egyéb erőszakos cselekmények szerepeltek; illetve persze egyedül utazni is mindig izgalmas - érzem is sokszor a gyomromban és tagjaimban - mely izgalom főleg a közösségi repülés "veszélyei" illetve persze a magas nyelvtudásom és az abban való bizalom, illetve bizalom hiányából adódik. 

Úgyh sikeres landolás: huhh, kiengedek a szorításból. Vízipipa illat a terminálban: mosoly és megnyugvás. :-)

Második benyomás: az emberek kedvesek. Öcsém is, aki kijött értem a reptérre, illetve a vízumügyintézők, ahol az országba való belépéskor a vízum mellett fotó is készül, pár kérdést feltesznek, és - mint először Jordániába lépőt - sok szerencsét kívánnak az ország felfedezéséhez. 

Este már csak betaxi és kaja és alvás. Az azért feltűnik, hogy sivatagban vagyunk. A levegő száraz, és poros. 

Másnap aztán irány a város! Amman jó nagy, innen az egyetemi negyedtől a városközpont van vagy 10 km, péntek van, azaz ünnepnap (itt péntek-szombat a hétvége) úgyh most a forgalom se durva annyira. Egyébként a forgalom és a public transport olyan arab-mediterrános, (azaz gondolom olyan, mint a világ nagy részén Mumbai-tól Amman-ig). A kocsik jönnek, sávok nincsenek, lábad van, zebra nincs, ha átmész általában túléled, ha unod ott a taxi, ha meg van időd buszra várni és ismered is, akkor van néha busz kb negyedóránként mutatóba. Bálintéknak van még néhány rettegett útkereszteződése pl a két és fél sávos körforgalom, hát az durva, de gondolom a hatodik érzék kialakul pár hét - hónap alatt..

Buszra várva, illetve az egyetemet és Bálinték lakóhelyét elválasztó főút. Pénteken. (Mint nálunk Vasárnap reggel 7-kor :-).

Aztán buszfogás, irány a belváros. Európaiként elég nagy a sokk, Amman szívében tömeg, szegénység, szemét, hatalmas lakatlan kőházak és hulladék van. Az illatokról szólva: egyik oldalról a szemét és csatornaszag, másik oldalról a gyros, a fűszerek és persze - szerintem -  a vízipipa-illattal - keveredik. Kutyák nincsenek, kóbormacskák vannak, amik rendszerint a kihelyezett gurulós konténerből ugranak elő, amikor melléérsz.

A hangulat egyébként jó, a közösségi létet az óvárosban és a piacon leginkább az "Insallah" - "Ha Isten is úgy akarja" légköre hatja át. Itt az embereknek két-három munkájuk van, megélni így is nehéz. A helyiek viszont támaszkodnak egymásra: a szűkebb és nagycsaládnak, ismerősöknek, barátoknak, kapcsolatoknak nagy a szerepe. 

Pár óra után biztonságosabban éreztem magam Amman központjában, mint otthon a Blahán, vagy a Nyugati aluljáróban. Az emberek figyelnek egymásra, a turistákat meg majdnem a tenyerükön hordozzák, random emberek szóba állnak velünk, üdvözölnek és kellemes ittlétet kívánnak. És biztos hozzájárul még a "biztonságos érzéshez", hogy részegek nincsenek, az emberek józanok és - egy-két kéregetőn kívül - nincsenek hajléktalanok sem. (Szégyen is ha kiderül, hogy a családodból valaki az utcán él). Inkább tehát nagy szegénység van, de nem hajléktalanság.

Vettem cipőfűzőt. :-)

Amman területileg egyébként Budapestnél nagyobb, és kis túlzással kb mindenhol ugyanúgy néz ki. Jellegzetes kocka alakú, helyi kőből épült 2-4 emeletes sárgás-fehéres épületek tízezrei a kisebb-nagyobb dombokon ameddig csak a szem ellát. Hatalmas és végeláthatatlannak tűnő a város. Az összlakosság 2011-ben 3, négy évre rá már 4 millió fölött volt, ami azt jelenti, hogy a Magyarországnál nem sokkal kisebb Jordánia lakosságának csaknem fele a fővárosban él.

A belvárosban hamar el lehet fáradni. Nagy a tömeg, az emberek hangtartománya a piacon az otthoni ötszöröse, a dudát kormány helyett használják az emberek, úgyh jól esik kiülni egy teraszra meginni egy jó török kávét és elszívni egy sishát. Bálinttal mi is ezt tettük. :-)

Hát, ez egy hatalmas élmény volt, vízipipázni és kávézni Ammanba, készítettem is videót róla, lehet, hogy majd felteszem azt is. :-)

A klíma állítólag ilyenkor - októberben - a legjobb: még meleg van, de a hőség már nem elviselhetetlen. A levegő inkább száraz (meg a városban szmogos), melege van az embernek, nekem a szám száradt ki inkább (lehet, hogy inni kéne), de meg nem izzadtam, pedig volt vagy 28 fok és hosszúnadrágban voltunk. Végül is ez egy sivatagra épült város... Bálinték mondják is, hogy ami hiányzik nekik: a víz és a zöld. Hát ezekből tényleg nincs sok, Budapest Ammanhoz képest egy arborétum, a Duna egy luxus, én meg a Lukács fürdőben egy valóságos víz-mágnás vagyok. :-) Itt az ivóvíz nagy kincs, a csapból például nem folyik. "Hivatalosan" lehetne inni, nagy tartálykocsik hozzák a vizet nap mint nap, ahonnan a házak tetején lévő hatalmas tartályokat töltik fel vele, majd innen folyik a víz a csapba, zuhanyba. Ezt lehet is használni fürdésre, mosogatásra, fogmosásra, inni azonban nem ajánlott. Ivóvíz boltban, 10 literes kiszerelésben a legpraktikusabb, itt ezeket használják.

Bálinték nappalija. Jobbra tiszta ivóvíz.

Ami még a száraz, meleg időn, a szegénységen, a vízipipa-illaton túl áthatja az egész környéket, az az iszlám. Azaz szó szerint "Isten akaratának való alávetés" vagy "Isten akaratában való megbékélés, megnyugvás". Persze nem meglepő, hogy az iszlám itt szinte kézzel fogható. Ott van az emberekben, az emberek között. Áthatja a várost, gondolkodásban és persze a napi ötszöri "imára hívásban" is: beleborzong az ember, amikor négyóránként felzeng a müezzin hangja ősi dallamokon, végigzengve a városon: „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten csak Allah.” 

Az emberek itt nem csak vallásgyakorlók, hanem hívők. Az üdvösséget "egyszerű elérni". Öt dolog kell hozzá. A fenti hitvallás, napi ötszöri ima, böjt, adakozás és a mekkai zarándoklat. 

A müezzin hangjára kicsit megáll az élet, aki teheti imádkozik. Szőnyegen, kartonlapon, otthon, utcán, mecsetben, sikátorban. Akinek épp dolga van, a következő imára hívásig "bepótolhatja". 

Tény, hogy ma az iszlám a leginkább terjeszkedő vallás.

Kár lenne most vallási és teológiai kérdésekbe belemenni - Bálinttal úgy is belementünk, és aki még szeretne, nyugodtan keressen meg - de elelmélkedtem rajta, hogy milyen lenne Európa, ha napi ötször harangzúgás hívná össze az embereket, felhangzana az utcákon a Credo és a Dicsőség, az emberek imádkozni kezdenének az utcán, egyébként meg kérdések nélkül ráhagyatkoznának a Jó és Szerető Istenre...

Persze, persze ez nem ilyen, meg ez kereszténység és szabad akarat és inkább teológiát tanulunk a hittanórán, mint imát és gyakorlatokat. ..És kéne hozzá egy szegénység is, hisz egy átlag európai polgár kis híján mindent megtehet, önerőből el is érheti, dolgozni kell, biztosítás van, császárnak ami a császáré, Istennek ami az Istené: Vasárnap elmegyünk templomba.

Vasárnap voltunk mi is misén. Bálint mondta, hogy azért megható volt először hallani a csendes, de konok harangzúgást, amint imádkozni hívja az itt élő keresztényeket.. Kisebbségben erősödhet a hit, pláne, hogy itt muszáj - ha máshol nem, az embernek saját magában - állást foglalnia, hogy mit, miért, hogyan?

És egyébként ha kiderül - sőt rákérdeznek - hogy keresztény vagy - Bálint mondta - hogy megnyugtatnak, hogy ez teljesen oké, és örülnek is neki. Sőt - Bálint esetében - különlegesnek és pozitívnak tartják - hisz kevés gyakorló keresztény tanul arabot egy iszlám többségű ország egyetemén.

De beszéljenek a képek: mecset Ammanban és görög templom Madaba-ban:

Szombaton jártunk "vidéken" is. Lehet bérelni taxit (más megoldás kb nincs is), akiknek van bejáratott körtúrájuk, ilyenen vettünk részt mi is. A cég szerint megkaptuk a "best driver"-t, úgyh panaszra nem volt okunk :-), a körtúra állomásai: Madaba - ez egy város kb 20km-re Ammantól délre, ahol egy szép, mozaikos Ortodox templomot lehet megnézni; Nebo hegye - ahonnan a hagyomány szerint Mózes pillantotta meg az ígéret földjét mielőtt meghalt; Jézus megkeresztelkedésének helyszíne és a túra végén: fürdőzés a Holt-tengerben. :-)

Jó nap volt, sok reményt fűztünk hozzá, jól el is fáradtunk, kezdem is az elejéről.

A sofőrünk tényleg jó sofőr volt, jó barátságban a gázzal, a dudával és egyébként úgy mindenkivel az állomásokon. Bálintnak többször is a lelkére csomózta, hogy a cégük oldalán mindenképpen írjon majd róla jókat.:-) (Nem véletlen így, hogy "best driver" lett, bár lehet, hogy mindenki megkapja ezt az állandó jelzőt. :-)

Madaba szép volt, kiugrás, beugrás, imádkozni - főleg elmélyülni - sajnos nem volt lehetőség az állomásokon, benyomások, ingerek jöttek inkább. Ez a szép görög-ortodox templom, ami itt látható leginkább a 6.századi hatalmas mozaikjáról híres, ami a padlózatot borítja. Emiatt hívják ezt a templomot a "térképes templom"-nak is, hisz a mozaik Jeruzsálemet ábrázolja kiterítve.

Következő állomásunk Nébó hegye volt, ahonnan Mózes pillanthatta meg az ígéret földjét még halála előtt. Itt később egy szép - ferencesek által most is fenntartott - bazilika épült. A hegyen található még egy különleges alkotás: a rézkígyó ami az olasz Giovanni Fantoni műve: a Biblia szerint a zsidók 40 évi pusztában való vándorlása közben sokan meghaltak kígyómarásban, mire a nép könyörögni kezdett az Úrhoz, hogy védje meg őket a mérges kígyóktól. Mózes az Úr szavára egy botra tekeredett rézkígyót készíttetett. Akit megmart egy kígyó, de föltekintett erre a rézkígyóra, az életben maradt. 

És ím néhány kép. Sivatag, áspiskígyó és pusztaság.

Bálinttal egyébként azt beszéltük, hogy itt túrázni kéne, zarándokolni, bottal, saruval és így érinteni ezeket a "szent helyeket", átélni, és kapcsolatban lenni befelé, kifelé, fölfelé..

Nébó hegyéről aztán leszerpentineztünk a Jordán völgyébe. Sivatag, kő és kanyonok, sziklák mindenhol. A folyó környezetében már több a zöld, itt vannak a banán és olajfa ültetvények, a települések, falvak és az ősi nomád nép: a beduinok.

Jézus megkeresztelkedésének helyszínétől már nincs messze a tenger. A Jordán innen még 8-10km-t kanyarog a torkolatig, és a vize is sós már itt.

Jézus megkeresztelkedésének helye. Egy hely, ahol egy ember küldetést kap, indítást. Egy indítást teli "szeretettank"-al, teli tarisznyával: "Te vagy az én Szeretett Fiam!"

Autóval csak egy bizonyos pontig lehet menni, ahol jegyet lehet venni, van egy kis büfé és innen indul pár óránként a turistabusz, idegenvezetővel. A hely jól ki van építve, árnyas lugasokon keresztül lehet bejárni a területet, a legérdekesebb hely persze az a pont ahol állítólag Jézus keresztelkedett meg. Itt jelenleg nincs is víz - a Jordán északabbi részén lévő szabályozás és - gondolom - a felmelegedés miatt is.

Kicsit arrébb egy régi ortodox templom található, mellette egy hely, ahol ottlétünkkor is keresztelkedtek meg emberek a Jordánba megmerítkezve - az izraeli oldalról.

A Jordán túloldala - az egész Jordán itt akkora egyébként, mint egy nagyobb patak.. - már Izraeli ellenőrzés alatt van: Jordánia és Izrael között a Jordán határfolyóként funkcionál. Emiatt itt is katonák őrzik a területet, a zarándokcsoportoknak is együtt kell maradniuk. A helyi viszonyok - elsősorban a palesztinok és izraeliek között nem tisztázottak, a béke elég ingatag itt (is).

Lehet, hogy a helytől többet vártam spirituális értelemben. De talán ennek a titoknak az átélése, hogy "Ő, Jézus Szeretett Fiú" és "Te Bence, Te is Szeretett fiú vagy" nem egy helyhez, hanem szívhez kötött.

Jézus keresztelkedésének helye:

Majd irány a Holt-tenger.. A Holt tenger nagyon sós, lebegtünk is a víz felszínén rendesen, itt a víz nyolcszor! annyi sót tartalmaz, mint az óceánok általában. Volt édesvízi strand is a parton fölfelé, lent meg a Holt tenger, ami az egyik legmélyebben fekvő "tenger" a világon. A víz felszíne is kb 400m-el van a tengerszint alatt. Lebegni tehát lehet rajta, meg úszni, mint egy szárnyashajó és kb ennyi. Alámerülni itt - ellentétben a Jordánnal :-) - nem érdemes.. Aztán inkább az édesvizes medencéket választottuk és kipihentük a nap nagyját, aztán irány a taxi és vissza a város!

Holt tenger:

 Másnap meg - és ezzel még a helyi külföldi egyetemisták tiszteletét is kivívtam - egyedül buszoztam be a városba, ami azért megér egy misét, meg pár mondatot. A turisták, külföldiek itt inkább taxiznak, egyrészt a város teli van taxival, másrészt sokkal gyorsabb, és rögtön jön. A buszhoz kell egy kis helyismeret, bátorság de főleg türelem. Buszt kb 10p-negyedóránként látni, szóval nem túl sűrű, és ha fogsz is egyet, lehet, hogy másfelé megy. Ahogy Bálint mesélte családi vállalkozás lehet a nagyja, a busz akkor indul, ha már elég embert sikerül összegyűjteni. Van tehát egy sofőr és egy "terelgetős és pénzbeszedős" emberke, srác, aki tereli a népet és beszedi a pénzt. A buszt le lehet inteni, és meg is áll bárhol, ha kéred. Nő mellé férfi nem ülhet, ilyenkor addig sakkoznak, amig mindenki "jól ül". A viteldíj 35-45kurus, (100 kurus (piaszter) egy dínár, egy dínár 360Ft), úgyh a busz olcsó, ha kivárod és helyi, úgyh jól meg is néznek, ha felszáll rá egy turista. Én reggel kaptam a Bálinttól pár tanácsot, egy kis papírra angolul és arabul felírva pár helyet, úgyh fel voltam szerelve, intettem is le buszt és még valaki a buszból értette is, hogy hová akarok menni, lobogtattam az egydínárost, de nem kellett neki - és már ugrottunk is neki a forgalomnak, sofőr lábbal a gázon, kézzel a dudán, srác meg beszedve a kurusokat, kezeivel és zsebeivel "itt a piros, hol a pirost" játszva. Engem meg kétszer néztek meg: hátul ültem, úgyh az egész busz hátranézett: egyszer, hogy akkor menjek előre fizetni, egyszer meg, hogy akkor most nem szállok le..? Kellett volna.. el is vitt a busz vmi alagútba, amit nem ismertem, de kisebb tájékozódás után irányba is vettem a citadellát. Ennyit a buszokról. :-)

A citadella egy elég központi magaslata a városnak, itt ősi romok és egy Herkules templom maradványi láthatóak és szép kilátás a városra, lőttem is pár fotót.

Majd irány az óváros, bele a forgatagba, szeretem az ilyen valahol a szuvenír shop és a bolhapiac közötti történeteket, vettem is pár dolgot, majd ettem egy jó gyrost és buszozás haza! Aznap már csak aludtam...

Sisha, kávé, busz, gyros, miről nem beszéltem még... ja igen! A kaja. Humusz - sokszor jó olajos - kenyér, saláta, falafel, csirke, krumpli, padlizsánkrém.. kb ilyeneket kipróbáltam, ami most hirtelen eszembe jutott. Ettünk Jemeni étterembe, na ott, pl ülve lehetett enni, és ez a tunkolás zseniális, meg a nagy lepény-kenyerek. Sztem így kéne mindent enni: kézzel. Ezentúl csak tunkolni fogok :-) és - bár azt nem a helyiektől tanultam - megint tettem egy érdeklődő lépést a vegetarianizmus felé.

Jemeni étteremben :-)

Utolsó Amman-i este. Még behallatszik a müezzin hangja, vásároltam pár zsömlét, almát az útra, lassan bepakolás. Alma és füge rágcsálás. Szerintem kimegyünk még sétálni egyet, eszünk valami vacsorafélét, elszívunk egy sishát és búcsú.

- Ó Zarándok, állj meg egy szóra! Mondd meg nekem, mit jelent az, hogy végtelen?

- A Végtelenről - fiam - csak egy dolgot tudsz: azt, hogy Szeret téged.

Sziasztok! :-)

Nos, in medias res a dolgok közepébe vágva, kijelenthetem, hogy a kajak után a második legélvezetesebb sport és mozgásforma: az országúti kerékpározás. Ez most már hivatalosnak is tekinthető. Kellett bátorság azért, hogy a kajakozással egy mondatba le merjem írni a kerékpározást, de .. talán hiába.. ..öregszünk; azóta, hogy ezen a nyáron már kedvem sem volt versenykajakba szállni és megelégedtem egy kissé szélesebb, stabilabb formával... hát, elmúlnak az ifjú évek, vagy inkább eljött a mentális sportok ideje! Mit nekem a test, a szellem átvette a szerepet, hogy aztán 60+-osan a lélek vegye át az uralmat és a végére talán kijön az egyensúly e ingatag hármas között. Íme Bence aki filozófusnak hitte magát:

Fura, hogy ilyen fejem van kívülről, amikor ilyen nagyszabású dolgokról gondolkodom. 

Szóval mentális sportok, ez az. Fejben kell ott lenni, ahogy egy jó barátom szokta volt mondani: "A dolgok fejben dőlnek el"  és mily igaz. Mentális, ez jó szó, mentál. Mi is jut eszembe erről:

A minap épp egy mentális gederben, gödörben v ilyesmiben voltam, ami kellemesnek nem épp kellemes, s az ember hajlamos ilyenkor igen sötéten látni a világot, hála Istennek azért ezeknek a völgyeknek megvan a maga hasznuk, talán tanít vmit és megfelelő gödör-kezelési stratégiák (kötél, beülő, mászócipő, lámpa, kitartás, ima, s remény, hogy hullámvölgy után - az eddigi tapasztalatok után - hegy jön. Eddig mindig az jött legalábbis..!) Szóval amit mondani akartam, hogy visszajőve ide Villiers Saint Denis-be, ebbe a kedves mentális edzőtáborba épp a gödör alján ciheltem magamra a már említett felszerelést: mászócipő, (ami szorítja a lábat), beülő, (hát, az is itt-ott kényelmetlen lehet) és bringa! (kell az a szivacsos gatya.. :-).. Zene a fülbe ha úgy van, a nyár slágere a Magashegyi Underground: Talált tenger c albuma, néha kissé veszélyes zenével a fülben 30-40-el száguldozni a faluk között, de az élet tiszta kockázat, 60km/h fölé még nem mentem s kellenek a hormonok - normál esetben csak az endorfin - bár a múltkor olyan közel húzott el mellettem egy termetes kamion, hogy fel is tolta az adrenalinszintemet, de hát, az Élet nem életbiztosítás.. De még mielőtt kedves értem aggódó ismerőseimre jobban ráijesztenék: azóta kevesebbet bringázok zenével a fülben ill most gyorsan témát is váltok, hisz hormonszakértő sem vagyok. De igazából azért kezdtem el ezt a bringás-vonalat, hogy elmeséljem: van itt a közelben egy nagyszerű körforgalom - igen szép nagy sugarú és igen szép most újra-aszfaltozott, hogy rögtön egy mély belső vágy tört fel belőlem, miszerint: megdönteni a körforgalomban megtett körök számát! Kocsiban volt már próbálkozás, 3-4 körre emlékszem, de bringával ez az élmény még fokozható, hihetetlen jó érzés volt bepörgetni magamat, jobb irányba 7-8 kört tehettem meg (azaz balra kanyarodva) aztán, hogy egyensúlyba maradjak: a másik irányba is mentem ennyi kört. :-D Najó, ez utóbbi nem teljesen igaz, ennyire nem vagyok tökös legény ezek szerint, illetve más szavakkal: felelősségteljes felnőttként semmi kedvem nem volt megbüntettetni magamat, meg aztán talán nem is olyan biztonságos szembe menni a körforgalommal, (bár kocsival erre is volt már példa, nem akarok senkit sem buzdítani butaságokra, de Budajenő felől Perbál felé indulva van egy körforgalom.... ... mentségemre legyen szólva, hogy Volánbuszos sofőrtől tanultam, és kétszer már hősiesen bevetettem a trükköt.. :-) Ejj.. no de ott tartottunk, hogy miután 8-szor végigköröztem eme nagyszerű körforgalmon, csináltam egy visszaszámlálást - komolyan itt kezdek bepörögni - szóval 10-ről számoltam visszafelé, okosan úgy időzítve, hogy 0-nál egy kijárat legyen: aztán kilőttem, és jöhet a szokásos dimbes-dombos 30km, ami kezd már kevéssé válni, ezt a távot most már minden nap megteszem, akár esik, akár fúj, néha 40-es is van, hétvégén meg még több. Hát 3 működő sebességgel végül is nem rossz: én legalábbis elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel.:-) Szóval az ember teker, és naplemente van, erdők-mezők között, menetszél és néha csak megállok gyönyörködni: zseniális. Vaddisznók, és rókák az eddigi "vadállomány" amit láttam, tisztára Bakony-Zemplén és Bükk-fensík-i érzés itt tekerni! El is határoztam, hogy kis hazámba/ hazánkba visszatérve mindenképp kell bringáznom az említett tájegységeken! Szép. :-)

De kanyarodjunk vissza - bringával! - a nyári szünetre, ami igen mozgalmas volt, sok szép és fontos esemény történt. Esküvő. :-) Erről képem nincs, csak a fejembe, az maradandó, és szép. 

És találkozások és beszélgetések. Vízen és parton, Budapesten és vidéken, barátokkal és családdal. 

De hogy képeket is prezentáljak és irigységre adjak okot, pár kép a Páringról, jó emberekkel: :-)

A Kárpátok legmagasabb autózható hágója - transzalpin út: legmagasabb pontja a 2145m Urdele-hágó. Hihetetlen szerpentinek:

Egy készülő-szépülő Ortodox templom szentélye..: 

Indulás felfelé a Páringra! 

Nagy-Páring és Úrangyala..

Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött..

Rudimental - Free :-)

Minden nap újra és újra..

 Szép volt, itt is köszi mindenkinek! 

Nem lehet szó nélkül hagyni a szintén hagyományos "Szigetközi" tábort, ami idén különösen "Szigetközi" volt és főleg Doborgazi, azaz így harminc felé közeledve társaságunk elérte a mélypontot vagy magaspontot - ez már csak nézőpont kérdése - szóval félelmeim beigazolódtak: víz, kenuk nélkül is lehet vízitábort szervezni, az utóbbi évek után mondjuk a következő lépcsőfok végül is logikusan az idei: házban, nagyjából víz nélkül (bár fentről bőven jött az Áldás), de hogy erre rálássunk, az előző - tavalyi lépcsőfok: nagyjából déli kelés, vízreszállás után rögtöni összekapaszkodás, evezőt - nagy sóhajtozások és a fiatalkor erőnlétét nosztalgikusan emlegetve - csak ellenárban ragadtunk. De nézzük a másik oldalt: több mint 10 év.. de erről se lehet nagyon írni, szép volt, jó volt, minden évben talán egyre jobb, jöhet a következő tíz év!

..Talán még ebbe a blogbejegyzésbe belefér egypár dolog.

Misi kollegámmal voltunk a híres Louvre-múzeumban, Párizsban! Első tanulság: tényleg három nap kell rá. Legalább. Mi csak végigszaladtunk, 6 órát töltöttünk bent, úgyh lejártuk a lábunkat, nagyjából próbáltunk mindenhová eljutni, a Mona Lisa csak mosolygott rajtunk, mi kevésbé rajta, vagy ahogy vesszük. Láttuk, hogy ott állnak tízezren a kis Mona Lisa előtt, hát, mi inkább választottunk egy másik képet és azt néztük gyönyörködve. Nagy ugyanis az említett hölgy rajongótábora:

Látszik, ahogy a testőre próbálja a nyugtalan, autogramokért ölő tömeget kissé hátrébb tessékelni, hogy a golyóálló üveg mögött rejtőzködő nagy sztár egy kis levegőhöz jusson. Hmmm.. mi ebbe a levegő-elvevő tömegbe elvi meggyőződésünk miatt nem is álltunk be - nincs is a Mona Lisától autogramunk - de igyekeztünk másfajta élményekkel vigasztalni magunkat.

Itt pl Misi, ahogy egy drága hölgy mellbimbóját próbálja megcsippenteni, több-kevesebb sikerrel:

Ejj....

Hja, én kulináris élményekkel kényeztettem magam. A Louvre utáni nagy fáradalmak után igazi túlélő módjára csigát ettem. Mozgó, nyálkás kis állatok, igazi túlélőnek, sőt Bear Grylls-nek éreztem magam, miután torkomon végigcsúszott ez a hat kis nyáladzó állat. Az úgy nézett ki, hogy van hat csigaház, ezeket egy arra tervezett speciális eszközzel stabilizálod, mondjuk a bal kezeddel. Majd a megfelelő óvodás nótát dúdolgatva - miszerint már veszélyes bent maradni, mert az ingatlan lángokban áll - próbálja az ember egy másik szúrós evőeszköz-alkalmatossággal kihalászni a pórul járt és csúnyán becsapott állatot, és ha sikerült, jöhet maga az evés. Hát: túléltem, most már bármilyen túlélő-túra jöhet, csiga csak van mindenhol..! Igazából amúgy sem nyálkás, sem mozgó nem volt a csiga, hanem egész jó, hmm ..fejben azért ott kellett lenni. Kép:

Mit akarok még. Bejegyzésnek nem utolsó ez öö.. illetve nem ez lesz az utolsó bejegyzés innen kintről, lesz még talán még egy, aztán még az is lehet, hogy folytatom.

Egyelőre az utolsó hetekben próbálok sokat enni: az itteni testsúly-gyarapodásom igen jelentős, már szinte-szinte alulról súrolom a 70kg-t, ami reményt ad egy titkos vágyamnak, hogy egyszer kidobófiúként dolgozok valahol. Vagy legalábbis vmi nagydarab biztonságiőrként v vmi, a Mona Lisát pl szívesen megvédeném egész testemmel-szívemmel. Hát, meglátjuk, ember tervez Isten végez, egyelőre tehát próbálok testileg gyarapodni, (állítólag kell tudni bőségben is Élni, szűkében is Élni. Hmm..). És ha már a terveknél tartunk, abból is van pár, egyelőre az biztos, hogy felvettek a SE-Mentálhigiénéréréré-ra, ez egy szép két éves képzés, ahogy régen mondtam vkinek: mentálhigiénikus leszek. Ez persze így helytelen, de jól hangzik. :-) Mentálhigiénikus. Hmm..

Vár tehát már a haza, vannak tervek-vágyak-célok és remélem nem csak ember, hanem Isten is tervez, és sikerül majd abba szépen belesimulni, elfogadni, megköszönni!

Folyt köv, mindenkinek Szép nyarat! :-)

Az úgy volt, hogy elhatároztuk, hogy elmegyünk Strasbourgba. :-)

Ez igen praktikus elgondolás volt, melyet arra az egyszerű térképészeti tényre alapoztunk, miszerint Strasbourg a földgolyóbis pontosan azon pontján helyezkedik el, ahol egy Párizst és Marburg-ot összekötő képzeletbeli vonal felezője található. És mivel kedves Anna barátunk, (alább) Marburgban lakik, 

Ria (alább) meg Párizsban, 

Én meg (engem ismertek, nem kell kép) szóval én meg itt Villiers szép városában, szóval így logikus volt, hogy ha találkozni akarunk, akkor vakon a térkép azon pontjára bökünk, ahova mindenkinek ugyanannyit kell utazni, és ez Alsace-i Strasbourg! Mily szerencse!

Persze mindkét kép már itt készült, ebben a gyönyörű városban. 

Az utóbbi képet persze nem én csináltam, nem árulom el, hogy ki, egy titokzatos idegen. Ria egész valója jól látható rajta, meg egy kutya is feltűnik, ez a kép további érdekessége.

Szóval ezen a hétvégén a múltkori normandiai kiruccanással ellentétben két kedves és jó nővel voltam, csak hogy ki legyek egyensúlyozva, és persze csak ha a harmadik nőt, azaz magát "La petite france"-ot nem számoljuk, a további képeken ő is látható lesz, hol a háttérben, hol egyedül.

Na, tehát a képeken is látható, hogy igen jó volt a hétvége, és a szép idő is megjött közben, de kezdjük is az elejéről.

Riával indultunk szombat reggel, kocsival, útközben az autópályán nem kevés záporon-zivataron haladhattunk át, - itt Párizs és környékén konkrétan egy hete már nem láttuk ekkor a napot - így minden felhőoszlásnak megörültünk, hisz Strasbourgba napos időt ígértek a hétvégére. Hát, amikor megérkeztünk épp nem esett, de a napos időtől messze jártunk. De a nap helyett Annának örülhettünk, majd elfoglaltuk a szállást, ahol egy ügyes kulcsos trükkel a helyiek meginvitáltak minket a vendéglőjükbe. Közben persze szakadt már az eső, úgyh végigettük az étlapot, ezzel vigasztalva magunkat. Hál Istennek itt nem volt choucroute, vmi más tradíciót ettünk, meg egy sört. Úgy látszik mindenhol sört iszok. :-) 

Na, de Alsace szép. Igen-igen, úgy hívják a történelmi városrészt, hogy "La petite france", tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy itt a házakat a keret tartja össze, ami kívülről is látható, mindenki megnyugtatása végett. És itt ömlik az Ill folyó a Rajnába, így a városban sok a kisebb-nagyobb csatorna, ahol turistahajók vannak a víz tetején, meg zsilipelnek is, meg áthaladnak hidak alatt, felett, így vigyázni kell a helyieknek, mert néha egy-egy híd csak úgy kinyílik, nem lennék itt reggeli fáradt kisiskolás, elég veszélyes, de.. hát veszély nélkül nincs élet. Legalább a házakat összetartja az a sok keret.

És igen, A MiAsszonyunk-katedrális! Ez a hatalmas gótikus építmény, a maga 144 méter magas északi tornyával tiszteletet parancsolóan magasodik a város felé, igazán lenyűgöző, monumentális alkotás. 1439-ben építették és 1874-ig a világ legmagasabb épülete volt.(!) Vasárnap volt szerencsénk itt részt venni egy szép gregorián misén! Íme: (ez a két kép annyira nem jó, de érdemes rákeresni neten, gyönyörű):

Lenyűgöző. 

És volt szerencsénk utána jó sok lépcsőt megmászva feljutni a tetejére is! 

Ez már Vasárnap volt, mise után, ideje volt tehát valami elemózsia után nézni, kisebb keresgélés után e szép fa alatt ehettünk-ihattunk. Az is volt a neve a vendéglőnek, hogy "Vendéglő a fához" vagy inkább "Vendéglő a zöld fához"? de az is lehet, hogy "Vendéglő a nagy zöld fához"? vagy "rohadt nagy zöld fához"? - na erre már nem emlékszem pontosan, Annát kéne megkérdezni, biztos vagyok benne, hogy ő még franciául is fel tudja idézni a nevét. :-)

Annának ekkor még csak a gondolat fogalmazódott meg a fejében.

De a gondolatot pillanatokon belül tett követte. Tanulság, hogy legközelebb neki is kell egy pohár sert rendelni.

Na, ez meg a choucroute. Elemzés következik.:

Tehát, a jobb oldalon ott az egy krumpli. Az jó volt.

A többi nem érdemel további kifejtést, nos valószínűleg ez volt életem első és utolsó choucroute-ja. Hiába az igazán jó dolgokat nem lehet megismételni. :-)

Nos, és itt a vége, fuss el véle! A továbbiakban Ria, Ria, Hungária! Nemsokára ide is érnek kis magyar hazánk lelkes focidrukkerei, úgyh este irány Párizs, pár napot itt alszanak, aztán mennek tovább szurkolni Bordaux-ba!

Bárhol is vannak a világban, üdvözlöm a Füstifecskéket és Mindenkinek igazán szép, napos hétvégét! :-)

...Na, igen, Normandiai beszámoló. Sajnos a gépem mostanában nem adja annyira, illetve majd' 500 kép közül kell válogatnom, úgyh most jutottam el ide, hogy egyáltalán írok.! 

Lisieux-i "zarándoklatnak" indult a dolog, illetve úgy gondoltam, hogy Terézt meg kell azért látogatni, míg itt vagyok, de aztán persze bővült a kör, Normandiában azért van egy-két szép, érdekes dolog!

A csapat: Misi kollégám, aki szintén 87-es, ő is az Y-generáció korosodó tagja  :-) illetve Czarek . akit, mint a képen is látszik, acélos tekintetéről lehet megismerni - lengyel kolléga, akinek jóvoltából autóval tudtunk menni! 

Na, de hogy a dolgok közepébe is vágjunk - ugye ez a Pünkösdi hosszú-hétvége volt, szval szombat délben indultunk - Czarek délelőtt még melózott - és elsőként felmentünk a Szajna-torkolathoz, Honfleur-be, a Pont du Normandia hídjához.

Honfleur egy király kikötőváros, egészen jól néz ki, például így:

Kisétáltunk a beach-re is, azt ott is csináltunk pár képet. :-) A tenger mindig menő, ahogy mi is azok vagyunk a képeken, ahogy látszik. :-)

És a gyönyörű belvárosi fatemplom. Már itt is - Normandiában amúgy is - különösen nagy tisztelete van Kis Szent Teréznek, ebben a templomban is több mellékoltár emlékezik meg róla.

És a Pont du Normandia:

Kifizettük a díjat oda-vissza, csak hogy átmenjünk rajta, de megérte, király, monumentális híd. 

Aztán tekertünk is tovább egészen Bayeux-ig, ami a tervezett túra legtávolabbi pontja lett volna, szóval találtunk egy kis hotelt a vasútállomás mellett, hát, mintha egy kis magyar faluba érkeztünk volna, "Fakanál-feeling", kifőzde-olaj szag, késdobáló-kocsma a földszinten, helyi arcok, otthon éreztük magunkat, nem kellett feszengeni. :-) Kaptunk egy négyágyas szobát, 18euró/fő/éj-t fizettünk, ami elég zsírkirály.

Este Misi meg én még bementünk megnézni Bayeux belvárosát, ami leginkább a hatalmas Miasszonyunk-Katedrálisa miatt érdekes, és hihetetlen szerencsénk is volt: aznap, és pont aznap éjszaka volt a "katedrálisok éjszakája", ami azt jelentette, hogy amikor odaértünk este 10 körül még nyitva volt - egészen éjfélig - és nem csak hogy nyitva, de a lesötétített katedrális, gyönyörű megvilágításokkal mécsesekkel volt díszítve, taize-i zene a héttérben, hihetetlen szép volt, és az altemplomban ott volt "az üzenet" - egy Szent János ikonon:

"Je te fiancerai a moi dans la tendresse" - "Eljegyezlek magamnak a szeretettel" 

Másnap - Vasárnap - reggeli még Bayeux-ban, vidám hangulat: 

És utána következett a második világháborús - elsősorban a normandiai partraszállás - eseményeinek emléket állító múzeumok és emlékművek meglátogatása, illetve a D-day helyszínei.

Én nem vagyok egy történelem-rajongó, és nem is érdekelt alapvetően annyira, hogy múzeumokat látogassunk a témában, de a Bayeux-i világháborús emlék-múzeum-ban annyi új információ, történet, fénykép, állít emléket a partraszállás előtti és az azt követő eseményeknek, hogy örülök neki, hogy ezeket a helyeket meglátogathattuk.

Omaha beach: 

 Az amerikai temető:

Egy másik "partraszállós" tengerszakasz:

Innen rögtön Normandia egy másik csücskében lévő bencés apátság felé vettük az irányt:

Mount Saint Michel, itt még madártávlatból:

Szóval ahogy a képeken is látszik ez a Mount Saint Michel zseniális.

Olyan volt, mintha egy mesébe léptünk volna. A Trónok harca rajongóinak úgy mondom, hogy olyan, mintha Királyvárba léptem volna, minden sarkon Cersei-t vagy a "Hegy"-et vártam, hogy kilépjen egy sarok mögül. Persze a sok turista azért elvette a feelinget, de hatalmas hely. A "fellegvár"-részbe lépve, - illetve inkább úgy mondom, hogy a vallásos térbe érkezve - itt csendben is kellett lenni és a terek is csendet parancsoltak - szóval itt csarnokról-csarnokra jártunk, minden új ajtó mögött, homályos lépcsők végén egy templom, katedrális, kápolna, kis kerengő, ebédlőcsarnok, majd megint egy templom bújik meg. Egészen spirituális hely, sok hely persze le is volt zárva, hisz - akárcsak Pannonhalma - itt is szerzetesi élet folyik. Lélekemelő környezetben. Fent a magasban egy-két helyen meg is álltunk, pihenni, és elmélkedni, hogy honnan jövünk, s hová tartunk.. Egy jó kis "Patkolós-elcsendet" vagy "Útkeresős-hétvégét" lehetne ide szervezni. 

Itt amúgy szét is váltunk, már az elején, Czarek, külön ment - neki úgyis más volt a tempója: fényképezés, rohanás, fényképezés, rohanás stb... mi Misivel meg inkább a feelinget akartuk belélegezni, így az elején lengyel barátunk levált tőlünk, Misivel meg rögtön beültünk egy helyre, ettünk egy jó nemistudommármit, meg egy sört, megalapozva és emelve ezzel a turistáskodás, nézelődés, lépcsőmászás élvezeti szintjét. :-) 

Szép ez a Mount Saint Michel, nincsenek is rá szavak, a Katedrális csúcsán, az egész felett Szent Mihály hatalmas arany-színű szobra őrködik, legyilkolva az örök ellenséget.

Búcsút vettünk a helytől és indultunk végre az én igazi úticélom felé: irány Lisieux, Kis Szent Teréz otthona!

Íme:

Nos, ez a Szent Péter katedrális!

Lisieux-ban ugye két nagy templom van: a Szent Péter: ez a város ősi katedrálisa, illetve a bazilika, amelyet már Kis Szent Teréz szentté avatása után építettek. Számomra az előbbi templom volt érdekesebb, hisz itt gyónt, imádkozott, ide járt templomba Teréz, a kármelbe való belépése előtt. A Szent Péter tehát belülről :-)

..itt kapta Teréz a küldetését, meghívását arra, hogy "megmentse a lelkeket az imádság és lemondások által",

..és itt járt misére minden reggel.

Ajándék, hogy hétfő este én is itt vehettem részt misén.

Itt - Lisiex-ban volt lehetőségem egyedül is kóborolni, Czarek és Misi még átugrottak egy másik városba, Lisieux, a kármel főleg nekem voltak érdekesek, de így volt időm mindenre, és lehettem a magam ritmusában.

A kármel, itt - bent - volt egy kis múzeum is Teréz életéről:

És a bazilika, kegytemplom:

Három nap, sok utazás, és igen sok "szerencsénk" volt, hisz ezen a tájékon ritka, hogy három napig süt a nap, nyitva van éjszaka egy katedrális, olcsó a szállás, Mount Saint Michel is belefért, és az egész hétvégén "üldözött" misét is sikerült megtalálni. Szóval igazán kerek volt minden, .. de azóta már eltelt majd egy hónap, jártam otthon, megvolt egy szép esküvő, és kedves ismerősökkel Elzász szép fővárosát is kipipálhattuk, lassan itt az idő hazatérni.. legközelebb tehát Strasbourg-i bejegyzéssel jelentkezem, igazán jó hétvégét mindnekinek!

Annyira szeretem magamat, hogy ilyen költőien tudom kifejezni az érzéseimet egy címben. Hihetetlen, csodálatos állatfaj vagyok. Hmm..

Igazából azért is írok most, hogy kompenzáljam magamat, azaz a múltkor igen alpárian és közönségesen fejeztem ki magam, s aggályos lelkiismeretemet ez képes nyomni. Pedig csak azt írtam le a múltkor, hogy hogy érzem magam. Kéne is nekem ilyen terápia, ahol csak csúnyán beszélek. kurvakurvakurva. Elvégre ez is az élet része, ez is én vagyok. Huhh, de rossz leírni. Nem is megy, ez volt az utolsó. Élőben jobban megy azért, ha elkap a hév, de így leírva igen közönséges.

Inkább írjunk, igen, kedves Bence, írjUNK vmi szépet, szebbet. 

És a múltkor voltam csendben. Igen nagy csend volt, egész hétvégén. Nem is tudom már, hogy ez pontosan melyik hétvége lehetett, de gyanítom, hogy két hete volt ez. Ragyogó nyár, és igen nagy csend. És hmm, hogy filozófiai eszmefuttatásom fonalát felvegyem: átgondoltam a viszonyomat, hullámzó, de egyébként igen jó, és szép irányba fejlődő kapcsolatomat a csenddel, főleg az elmúlt év viszonylatába. 

Na, itt a mosógép, és elvesztettem a fonalat. Szóval. Hihetetlen, hogy én, mint budapesti születésű, származású lakos, mennyire a hangok foglya vagyok. Amikor idejöttem - talán mint minden tisztességes városi embert - ez a hatalmas csend (és talán az egyedüllét) igazán pánikba ejtett. 10 perc csend, semmittevés: világvége, őrület.

Most meg 8 hónap elteltével azon kapom magam, hogy hazajövök, vagy szombaton mondjuk felkelek (nem nehéz amúgy, itt már 6-kor mindenki a madarakkal (azaz a madarak miatt) kel, szval felkelek, és nem az az első dolgom, hogy benyomom a rádiót, hanem: élvezem a csendet. De erre csak később jön rá az ember (azaz én). Szval csend van és béke és nyugalom és az ember csak kiül a teraszra, egy jó kávéval. A jó kávé mindig kell. Egycukor, kistej. Szóval kiül és csak csendben van és szemlélődik. És ha elkezdek olvasni, néha rájövök, hogy inkább nem olvasok, csendben vagyok, kattog az agyam, de ha sokat kattog, (és itt igazán van idő kattogni) előbb utóbb a kattogás is elhalkul. És marad a csend. És az ember jól érzi magát és csend van. És felfedezi, hogy minden hang a csendből jön, és oda tér vissza. És ha elindul sétálni észreveszi a bogarakat, nem lép rá a virágokra (respect Szt Ferenc!) és olyan dolgokat vesz észre, amiknek vagy nincs hangjuk, vagy van, de olyan halk, hogy csak a csendben jön rá az ember. Mintha a nagy háttérben hatalmas-titkos dolgok történnének, de túl szerények ahhoz, hogy hangoskodjanak. És történnek is.!

És akkor még a csend minőségeiről, (komolyan mintha egy laborban lennék). Szóval. Tudjátok, hogy néha a csend vicces? (Lehet nem kéne annyit inni..?) Szóval néha ülök, és vicces a csend. Néha meg is szólal. Csendben persze, de ellenálhatatlan erővel. 

Talán itt kezdődik az, amire Teréz anya gondolt: második állomás: a csend gyümölcse az ima. Talán. De nem az, amikor én nézem őt, hanem amikor Ő néz engem. És ez utóbbi - nekem - igazán sokkal megnyugtatóbb. Hisz, ha nem én nézek, hanem engem néznek, akkor nekem igazán nem kell semmit csinálnom. Csak Lennem. Élnem. 

Szerintem nekem könyvet kéne írnom, mondjátok, hogy jól írok..! Nem? :-) Amúgy ezek csak az érzéseim-gondolat-foszlányaim, úgyh igazából nem nagy kunszt leírni..

Hát, annyi minden még a fejemben van, van, de hol is. Szóval ez az itt-lét igazán nagyon jó. Nyaralok, és csend van. És egyedül vagyok. Ez meg értékelendő, mi lesz ha hazamegyek, jönnek-mennek majd a villamosok, és vetem bele magamat megint az Életbe, szervezésbe, tervezésbe, de jó lesz úgy! 

De a csend - már látom, érzem - hiányozni fog. Egyedüllét, csend, ahol szépen rá tudok hangolódni magamra, illetve a bennem, körülöttem lévő csendre, ahol nem én nézek, hanem engem néznek, és nem nekem kell, nekem csak engednem kell, hogy Ő. 

Fotókat kell mellékeljek erről, kicsit másról is. 

Igazán szép a lábom. Tarahumara-futós láb. :-)

Ja, meg gyertek, gyertek, egy hétvégére, pár napra-hétre, lehet itt nagyokat beszélgetni, kiülni a teraszra, meginni egy jó bort, lusta nyári estéken. Biza. Mindenkit szeretettel várok.!

Legközelebb pár kötelező kép Párizsról ill megyek Lisieux-ba, Bayeux-ba, azaz hétvégén: irány Normandia! 

Akinek kell szuvenír Lisieux-ből, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!

Igazán szép napot mindenkinek, hamarosan! :-)

Szval az élet itt: 

..kurvajó. :-)

Van sör és jó a társaság. :-)

(Magyarázat: Karol, a barátnője, Monika napszemüvegét használta, de kölcsön adta nekem, így én örülök, és még söröm is van, Karolnak meg a szemébe süt a nap, ezért vág fura fejet). :-)

Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet. 

Na, sziasztok, sziasztok, hol is hagytam abba...

Hát, igen aktív volt az elmúlt időszak, ezért nem is írtam. Vagy miért is nem írtam? Hmm mindegy.

Kezdem talán Párizs egy kulturális nevezetességével, azaz a Musée d'Orsay-al, val, vagy valahogy így. A történethez az tartozik hozzá, hogy jön a tavasz (néha még a nap is süt), így lassan elkezdtem megint Párizs felé mozogni, illetve - ez két és fél hete volt - Vajna Balázs professzor-biológus barátomat hívták díszvendégül egy neves párizsi biológus-konferenciára, és beugrott hozzám is pár napra, így jó beszélgetéseken és egy üveg igen finom Bordeaux-i boron kívül elrángatott műveszetet nézni is.

Azért a Párizs felé való közeledéshez és közlekedéshez hozzá kell tenni azt is, hogy vágányzár van hétvégenként. Ez csodálatos, mert azt jelenti, hogy egy óra gyalog az állomásig (de szép a táj amúgy), aztán pótlóbusz, káosz (én tájékoztatom a francia embereket, hogy mi van, mert senki sem tudja, néha a buszsofőrök sem, pl hogy merre kell két falu közt menni) szval pótlóbusszal - egy vonattal amúgy 25 perces utat - meg lehet tenni 40 perc alatt, ott átszállás - az onnan már közlekedő - vonatra, majd újabb 25 perc alatt már Párizsban is van az ember. Azaz a menetidő 50 percről 2 órára kúszik, plusz a gyaloglások. De Párizs még így is vonzó. :-)

Szóval aki teheti látogasson el a Musée d'Orsay-ba! Lehet, hogy csak én vagyok ilyen korlátolt, de valahogy 15-17 évesen a művészettörténet könyvünk képein annyira nem kötöttek le az impresszionisták. Szóval közepes lelkesedéssel mentem bé a múzeumba, - jobbára melegedni - mivel cudar idő volt, (azért itt még az április is elég hűvös), de huhh, impresszionisták. Zseniális, csak két óránk volt, de egyértelműen nem volt elég semmire, volt olyan kép, amit legalább fél óráig csodáltam volna. Tényleg hihetetlen, egészen kedvet kaptam sok kis festékpöttyből műalkotni. Csodálatos. Úgyh aki akar múzeumba menni, én itt vagyok, múzeum ott van, vendégem egy belépőre. 

El kéne menni még míg itt vagyok a Louvre-ba is. Ez jó meglátás, még elmélkedem rajta. 

Na, amúgy amúgy mit is akartam blogcímnek adni, vmi ilyesmit, hogy : Találkozások emberekkel. Amiben a találkozás is igen hangsúlyos, meg az emberek is. Meg együtt is. 

Ez a cím viszont már a hazalátogatásomra utal. Ugyanis leginkább ez jellemezte az otthonlétemet, hogy jó lelkipásztorként, és abból a fogyatékosságomból adódóan, miszerint sokkal jobban szeretek találkozni emberekkel külön, mint együtt, szóval jó sok jó emberrel találkoztam, és sok jókat beszélgettünk, ezúton is köszönöm mindenkinek! Húsvét második vasárnapján repültem haza, és rögtön egy jezsuita misén vettem részt, ami huhh, nagyon szép volt, mondanom sem kell, hogy Tamás atya a "találkozás"-ról prédikált, miközben a templomban sok kedves ismerőssel találkoztam. Persze nem tőle vettem ezt az egész "találkozósdit", de egy anekdotát azért idebiggyesztek (Kinga, ezt is írjuk fel, ez egy jó szó) :-) , szval kimentem a templomból és annak a művészetét gyakoroltam, hogy hogy lehet egyszerre 3 emberrel értelmesen beszélgetni, mikor mindenkivel most találkozom először és mindenki ugyanazokat kérdezi, közben meg az otthon ízétől mámorosan vigyorgok, mint - egyesek szerint mint aki beszívott - szval mint egy Bence. Szóval míg beszélgetek ezekkel az emberekkel, perifériás látásomba egyszer csak bekerül két "jónő", akik engem néznek. (biztos nem engem, hanem vkit mögöttem :-) , úgyh egészen addig nem is figyeltem rájuk, míg a nevemen nem szólítottak. És még mindig csak azt láttam, hogy két szép leány, engem néz, aztán leesik, hogy kik (régen látott ismerősök a taizéi találkozóról), aztán hátranézek, hát Tamás atya áll ott, és bólogat, hogy "Ugye a találkozások.." (Jelige: Légy kedves és bátor!)

Amúgy még jó, hogy azért írok blogot - elvileg - hogy az otthoniak tudják, hogy milyen itt kint. Most meg az otthonról írok. Úgyh vissza a kint-hez és "bent"-hez!

Kint, azaz itt nagyon jó. A nehézség itt jön, mert igazából itt nem történik "semmi". Szemben mondjuk azzal, amikor stoppoltam tavasszal, na ott történtek a dolgok, kint is, bent is (azaz bennem, és itt nem a légzés-keringés és emésztésre gondolok, hanem a lelkemre-szellememre). Mondom ezt azért, mert sokszor kérdezik tőlem, hogy "Na mi volt? Mi történt?" És hát kívül semmi, viszont belül - és ezt szerintem írtam már: hegymászások, bokszmeccsek, találkozások, zuhanások, és mégsem-leesések, szélbe dőlések, ráhagyatkozások és egyébként igen jól diagnosztizálható dolgok történnek (kell az a mentál!) amik számomra sokkal nagyobb kalandok, mint bármelyik "külső" történés. Főleg, ha latba vesszük, hogy mi a cél. 

(Tényleg a szabadbölcsész-szakot kellett volna választanom anno).

És ahol az én "bent"-em találkozik az otthoniak, vagy igazából minden más ember "bent"-jével, na ott kezd igen izgalmassá válni a történet. Úgyh sok-sok találkozás, sok emberrel, jó és nehezebb beszélgetések, és hű, köszönöm mindenkinek akivel találkozhattam a héten, igazából csak azt akarom mondani, hogy hálás vagyok nektek. Köszönöm! 

Visszajönni most igen nehéz volt, de szerencsére az "alapanyagok" - azaz a "találkozás" és az "ember" itt is adott: egy jó paprikáskrumlihoz! 

Huhh, jutnak eszembe még dolgok, de aludni is kell néha, úgyh majd folyt köv!

Szép tavaszt Mindenkinek! 

Na, csodabringás idő van. :-)

Ez ezt jelenti:

Szóval lényeg a lényeg, ezt a csodabringát vettem. Név szerint Lapierre audacio300. Úgyh nagy a szerelem, de tekerni azért ezt is kell. :-)

Szóval a teljes történet az annyi, hogy autóra nem akartam beruházni, bár igazán szép státusszimbólum lett volna részletre megvenni egy szép Citroent vagy akármit azonnal, vagy vmi szép de praktikus tragacsot, de aztán hiúságból és az árral való csökönyös szembeúszás miatt inkább a bringa mellett döntöttem. 

De akkor már ha bringa, legyen bringa, nem? Gondolkodtam, hogy mountain-bike legyen a befutó vagy országúti, hisz itt mindkettő praktikus, szép erdők, dombok mezők vannak, monti is jól jött volna, de aztán inkább az országúti mellett döntöttem, részben a sebesség élvezete, részben a stílusosság miatt. Ehh... :-D

Szóval itt is hálás köszönet mindenkinek aki segített nyélbe ütni ezt a szép bringát, kollégák és Ria és Etienne sokat segített kiválasztani, megvenni a bicajt.

Még egy hónapja lett kb kinézve az itteni használtcikk-portálon, és most szombaton sikerült megszervezni, hogy Riáék és az eladó is jól ráérjen, és megvegyük! Ár-érték arányban mindenképpen befutó, szinte új bringa amúgy, pedál és sebességmérő is volt hozzá bónuszba, és ha azt is hozzáveszem, hogy Etienne nekem ajándékozta a volt cipőjét.. szval ja, teljes a boldogság. :-)

Vasárnap Ria tanította az első lépéseket, illetve tekeréseket, hogy ne essek rögtön pofára.

Itt látható az első körök utáni boldog fejem, amint megint egyszerre beszélek és mosolygok a fényképen:

Aztán tettem is egy kört Párizs belvárosában, amivel szinte egy bakancslistás történetet pipáltam ki, miszerint Párizs belvárosába szeretnék bringázni. Álom volt. Fotó is van. :-) És fogom is ismételni.

Aztán hazatekertem, kis túlzással, azaz vonattal azért eljöttem Naentuil-Saacy-ig, innen már csak pár km Villiers és erre azért nyugodtabbak az utak, jól lehet csapatni. 

Ma meg a Decathlonba beszereztem az összes "apró" kelléket, miszerint short, egyéb ruházat, láthatósági mellény, pumba, szerelőkészlet, lámpa, kulacs stb stb... úgyh jól elvertem a pénzemet, de végre nem vagyok úgy bezárva ebbe az egyébként igen szép arborétumba a kórház.. ...területén. 

Nos, hmm, ennyi. Tekerni azért kell a bringát rendesen, de a fix cipő is megteszi a hatását, az biztos hogy mostantól még kevésbé kell altatódalt énekelni esténként, mert csak úgy bedőlök az ágyba és alszom is, mint a tej. Hejj.! :-)

Igazán Szép tavaszt Mindenkinek!

Hózápor, napsütés, hózápor, napsütés.... és ez így negyedóránként váltakozva egész nap.

Zseniális. :-)