Na, sziasztok, sziasztok, hol is hagytam abba...

Hát, igen aktív volt az elmúlt időszak, ezért nem is írtam. Vagy miért is nem írtam? Hmm mindegy.

Kezdem talán Párizs egy kulturális nevezetességével, azaz a Musée d'Orsay-al, val, vagy valahogy így. A történethez az tartozik hozzá, hogy jön a tavasz (néha még a nap is süt), így lassan elkezdtem megint Párizs felé mozogni, illetve - ez két és fél hete volt - Vajna Balázs professzor-biológus barátomat hívták díszvendégül egy neves párizsi biológus-konferenciára, és beugrott hozzám is pár napra, így jó beszélgetéseken és egy üveg igen finom Bordeaux-i boron kívül elrángatott műveszetet nézni is.

Azért a Párizs felé való közeledéshez és közlekedéshez hozzá kell tenni azt is, hogy vágányzár van hétvégenként. Ez csodálatos, mert azt jelenti, hogy egy óra gyalog az állomásig (de szép a táj amúgy), aztán pótlóbusz, káosz (én tájékoztatom a francia embereket, hogy mi van, mert senki sem tudja, néha a buszsofőrök sem, pl hogy merre kell két falu közt menni) szval pótlóbusszal - egy vonattal amúgy 25 perces utat - meg lehet tenni 40 perc alatt, ott átszállás - az onnan már közlekedő - vonatra, majd újabb 25 perc alatt már Párizsban is van az ember. Azaz a menetidő 50 percről 2 órára kúszik, plusz a gyaloglások. De Párizs még így is vonzó. :-)

Szóval aki teheti látogasson el a Musée d'Orsay-ba! Lehet, hogy csak én vagyok ilyen korlátolt, de valahogy 15-17 évesen a művészettörténet könyvünk képein annyira nem kötöttek le az impresszionisták. Szóval közepes lelkesedéssel mentem bé a múzeumba, - jobbára melegedni - mivel cudar idő volt, (azért itt még az április is elég hűvös), de huhh, impresszionisták. Zseniális, csak két óránk volt, de egyértelműen nem volt elég semmire, volt olyan kép, amit legalább fél óráig csodáltam volna. Tényleg hihetetlen, egészen kedvet kaptam sok kis festékpöttyből műalkotni. Csodálatos. Úgyh aki akar múzeumba menni, én itt vagyok, múzeum ott van, vendégem egy belépőre. 

El kéne menni még míg itt vagyok a Louvre-ba is. Ez jó meglátás, még elmélkedem rajta. 

Na, amúgy amúgy mit is akartam blogcímnek adni, vmi ilyesmit, hogy : Találkozások emberekkel. Amiben a találkozás is igen hangsúlyos, meg az emberek is. Meg együtt is. 

Ez a cím viszont már a hazalátogatásomra utal. Ugyanis leginkább ez jellemezte az otthonlétemet, hogy jó lelkipásztorként, és abból a fogyatékosságomból adódóan, miszerint sokkal jobban szeretek találkozni emberekkel külön, mint együtt, szóval jó sok jó emberrel találkoztam, és sok jókat beszélgettünk, ezúton is köszönöm mindenkinek! Húsvét második vasárnapján repültem haza, és rögtön egy jezsuita misén vettem részt, ami huhh, nagyon szép volt, mondanom sem kell, hogy Tamás atya a "találkozás"-ról prédikált, miközben a templomban sok kedves ismerőssel találkoztam. Persze nem tőle vettem ezt az egész "találkozósdit", de egy anekdotát azért idebiggyesztek (Kinga, ezt is írjuk fel, ez egy jó szó) :-) , szval kimentem a templomból és annak a művészetét gyakoroltam, hogy hogy lehet egyszerre 3 emberrel értelmesen beszélgetni, mikor mindenkivel most találkozom először és mindenki ugyanazokat kérdezi, közben meg az otthon ízétől mámorosan vigyorgok, mint - egyesek szerint mint aki beszívott - szval mint egy Bence. Szóval míg beszélgetek ezekkel az emberekkel, perifériás látásomba egyszer csak bekerül két "jónő", akik engem néznek. (biztos nem engem, hanem vkit mögöttem :-) , úgyh egészen addig nem is figyeltem rájuk, míg a nevemen nem szólítottak. És még mindig csak azt láttam, hogy két szép leány, engem néz, aztán leesik, hogy kik (régen látott ismerősök a taizéi találkozóról), aztán hátranézek, hát Tamás atya áll ott, és bólogat, hogy "Ugye a találkozások.." (Jelige: Légy kedves és bátor!)

Amúgy még jó, hogy azért írok blogot - elvileg - hogy az otthoniak tudják, hogy milyen itt kint. Most meg az otthonról írok. Úgyh vissza a kint-hez és "bent"-hez!

Kint, azaz itt nagyon jó. A nehézség itt jön, mert igazából itt nem történik "semmi". Szemben mondjuk azzal, amikor stoppoltam tavasszal, na ott történtek a dolgok, kint is, bent is (azaz bennem, és itt nem a légzés-keringés és emésztésre gondolok, hanem a lelkemre-szellememre). Mondom ezt azért, mert sokszor kérdezik tőlem, hogy "Na mi volt? Mi történt?" És hát kívül semmi, viszont belül - és ezt szerintem írtam már: hegymászások, bokszmeccsek, találkozások, zuhanások, és mégsem-leesések, szélbe dőlések, ráhagyatkozások és egyébként igen jól diagnosztizálható dolgok történnek (kell az a mentál!) amik számomra sokkal nagyobb kalandok, mint bármelyik "külső" történés. Főleg, ha latba vesszük, hogy mi a cél. 

(Tényleg a szabadbölcsész-szakot kellett volna választanom anno).

És ahol az én "bent"-em találkozik az otthoniak, vagy igazából minden más ember "bent"-jével, na ott kezd igen izgalmassá válni a történet. Úgyh sok-sok találkozás, sok emberrel, jó és nehezebb beszélgetések, és hű, köszönöm mindenkinek akivel találkozhattam a héten, igazából csak azt akarom mondani, hogy hálás vagyok nektek. Köszönöm! 

Visszajönni most igen nehéz volt, de szerencsére az "alapanyagok" - azaz a "találkozás" és az "ember" itt is adott: egy jó paprikáskrumlihoz! 

Huhh, jutnak eszembe még dolgok, de aludni is kell néha, úgyh majd folyt köv!

Szép tavaszt Mindenkinek!