Annyira szeretem magamat, hogy ilyen költőien tudom kifejezni az érzéseimet egy címben. Hihetetlen, csodálatos állatfaj vagyok. Hmm..

Igazából azért is írok most, hogy kompenzáljam magamat, azaz a múltkor igen alpárian és közönségesen fejeztem ki magam, s aggályos lelkiismeretemet ez képes nyomni. Pedig csak azt írtam le a múltkor, hogy hogy érzem magam. Kéne is nekem ilyen terápia, ahol csak csúnyán beszélek. kurvakurvakurva. Elvégre ez is az élet része, ez is én vagyok. Huhh, de rossz leírni. Nem is megy, ez volt az utolsó. Élőben jobban megy azért, ha elkap a hév, de így leírva igen közönséges.

Inkább írjunk, igen, kedves Bence, írjUNK vmi szépet, szebbet. 

És a múltkor voltam csendben. Igen nagy csend volt, egész hétvégén. Nem is tudom már, hogy ez pontosan melyik hétvége lehetett, de gyanítom, hogy két hete volt ez. Ragyogó nyár, és igen nagy csend. És hmm, hogy filozófiai eszmefuttatásom fonalát felvegyem: átgondoltam a viszonyomat, hullámzó, de egyébként igen jó, és szép irányba fejlődő kapcsolatomat a csenddel, főleg az elmúlt év viszonylatába. 

Na, itt a mosógép, és elvesztettem a fonalat. Szóval. Hihetetlen, hogy én, mint budapesti születésű, származású lakos, mennyire a hangok foglya vagyok. Amikor idejöttem - talán mint minden tisztességes városi embert - ez a hatalmas csend (és talán az egyedüllét) igazán pánikba ejtett. 10 perc csend, semmittevés: világvége, őrület.

Most meg 8 hónap elteltével azon kapom magam, hogy hazajövök, vagy szombaton mondjuk felkelek (nem nehéz amúgy, itt már 6-kor mindenki a madarakkal (azaz a madarak miatt) kel, szval felkelek, és nem az az első dolgom, hogy benyomom a rádiót, hanem: élvezem a csendet. De erre csak később jön rá az ember (azaz én). Szval csend van és béke és nyugalom és az ember csak kiül a teraszra, egy jó kávéval. A jó kávé mindig kell. Egycukor, kistej. Szóval kiül és csak csendben van és szemlélődik. És ha elkezdek olvasni, néha rájövök, hogy inkább nem olvasok, csendben vagyok, kattog az agyam, de ha sokat kattog, (és itt igazán van idő kattogni) előbb utóbb a kattogás is elhalkul. És marad a csend. És az ember jól érzi magát és csend van. És felfedezi, hogy minden hang a csendből jön, és oda tér vissza. És ha elindul sétálni észreveszi a bogarakat, nem lép rá a virágokra (respect Szt Ferenc!) és olyan dolgokat vesz észre, amiknek vagy nincs hangjuk, vagy van, de olyan halk, hogy csak a csendben jön rá az ember. Mintha a nagy háttérben hatalmas-titkos dolgok történnének, de túl szerények ahhoz, hogy hangoskodjanak. És történnek is.!

És akkor még a csend minőségeiről, (komolyan mintha egy laborban lennék). Szóval. Tudjátok, hogy néha a csend vicces? (Lehet nem kéne annyit inni..?) Szóval néha ülök, és vicces a csend. Néha meg is szólal. Csendben persze, de ellenálhatatlan erővel. 

Talán itt kezdődik az, amire Teréz anya gondolt: második állomás: a csend gyümölcse az ima. Talán. De nem az, amikor én nézem őt, hanem amikor Ő néz engem. És ez utóbbi - nekem - igazán sokkal megnyugtatóbb. Hisz, ha nem én nézek, hanem engem néznek, akkor nekem igazán nem kell semmit csinálnom. Csak Lennem. Élnem. 

Szerintem nekem könyvet kéne írnom, mondjátok, hogy jól írok..! Nem? :-) Amúgy ezek csak az érzéseim-gondolat-foszlányaim, úgyh igazából nem nagy kunszt leírni..

Hát, annyi minden még a fejemben van, van, de hol is. Szóval ez az itt-lét igazán nagyon jó. Nyaralok, és csend van. És egyedül vagyok. Ez meg értékelendő, mi lesz ha hazamegyek, jönnek-mennek majd a villamosok, és vetem bele magamat megint az Életbe, szervezésbe, tervezésbe, de jó lesz úgy! 

De a csend - már látom, érzem - hiányozni fog. Egyedüllét, csend, ahol szépen rá tudok hangolódni magamra, illetve a bennem, körülöttem lévő csendre, ahol nem én nézek, hanem engem néznek, és nem nekem kell, nekem csak engednem kell, hogy Ő. 

Fotókat kell mellékeljek erről, kicsit másról is. 

Igazán szép a lábom. Tarahumara-futós láb. :-)

Ja, meg gyertek, gyertek, egy hétvégére, pár napra-hétre, lehet itt nagyokat beszélgetni, kiülni a teraszra, meginni egy jó bort, lusta nyári estéken. Biza. Mindenkit szeretettel várok.!

Legközelebb pár kötelező kép Párizsról ill megyek Lisieux-ba, Bayeux-ba, azaz hétvégén: irány Normandia! 

Akinek kell szuvenír Lisieux-ből, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!

Igazán szép napot mindenkinek, hamarosan! :-)