Nos, tehát ott is hagytam abba, hogy a Boldogságos közösségnél hmm már kicsit elfáradtam és az utolsó 3 héten már inkább csendes lelkigyakorlat jelleget vett fel a dolog, ami nagyon-nagyon jó volt, sokat voltam egyedül, sokat gondolkodtam, imádkoztam, de utána éreztem, h "most jött el az idő.." , és ahogy a közösség vezetőjének korábban ígértem, másfél hónap utána eljöttem Nayból.

Jó volt a búcsúzás, utolsó nap is még dolgoztam, de aztán kaptam egy kis kimenőt, csütörtök délután bevásároltam, úgy számítottam, h 1 nap alatt azért el tudok stoppolni Perpignanba, ahol a Torreilles plage-on dolgozik Dani, akinél később megszállni tudtam.

Szval vettem azért kaját bőven, sikerült megbeszélnem, h vki vigyen ki a közeli autópályára, az egyik parkolóba.

Elbúcsúzni azért fura volt, még ha 6 hét nem is olyan sok, azért vki jobban, vki kevésbe, de a szívemhez nőttek ezek a Nay-iak... és azért volt egy-két olyan igazán emberi, megható pillanat a búcsúzáskor, h télleg megérte, és sikerült mindenkitől azért úgy elbúcsúzni, h a nehézségek ellenére is békével tudtam otthagyni őket.

Péntek reggel gyors kaja, aztán vittek is ki az autópályára... igazából túl jó passzban most nem voltam, de fél óra után szerencsére fel is vett egy nő, aki elvitt Carcassone-ig, onnan kb 2 óra kérdezősködés után egy pasi vett fel, még egy stoppossal együtt, aki elvitt Narbonne-ig, kicsit túl is vitt, mászhattam át a másik oldalra, és közben hatalmas vihar is ránk szakadt, de ott az első ember, akit megkérdeztem el is vitt Perpignanba, délután 3-ra, már ott is voltam!

Kicsit sétálgattam, aztán megkerestem a buszt Torreillesbe, ahol Danit megtalálhattam. Ki is sétáltam a plage-ra

...na, az igazán jó élmény volt, néztem egy óráig a hullámokat, elég szeles idő, elég nagy hullámok, ,jó volt, és békés nézni a végtelen tengert egyedül, tudtam volna ezt egy napig is csinálni, hozzászoktam - jó is meg nem is, de talán inkább jó - Nay-ban az egyedülléthez...

Aztán megkerestem ezt az El Chiringuitot, elég messze van még Torreilles-plage hoz képest is, sokat kell sétálni egy ösvényen és egyszer csak ott van az étterem-bár, de aznapra a rossz idő miatt már bezártak, Danit se találtam ott, úgyh felhívtam és kiugrott értem kocsival.

Hát, az is jó volt, itt már kb 3 hete nem szóltam nagyon semmit, azt is franciául, úgyh sztem beszéltem sokat, jó volt a magyar szót hallani. Bementünk Perpignanba, Dani megmutatta kicsit a belvárost meg a zűrösebb negyedbe is bekukkantottunk, aztán kiültünk egy helyre borozni, később meg átmentünk vmi ír kocsmába, ahol végre igazi jó kis élet volt, sok fiatal, király élőzene, csinos hegedűs lányok. :-)

Aztán este vissza Torreillesbe, Dani király albérletébe, Torreilles egyébként csinos kis tengerparti falu, és nagyon csendes.

Szval végre jól kialudtam magam, végre másnap nem  kellett glettelni, helyette egész jó idő volt, kissé szeles, kissé felhős, de azért végre a nap is sütött, lehetett mezítláb mászkálni a homokban, és be is ültem az Le Chiringuito-ba egy jó kis kajára. :-)

Ültem itt is a tengerparton és nem hittem el. Gondoltam h mingyárt felébredek, de nem ébredtem, és a kajának kaja íze volt, a tenger meg végig ott maradt, és tökjó volt. :-)

Délután már nem is tom mit csináltam, sétálgattam a parton, néztem a hullámokat, megnéztem Torreilles-t.

Másnap még jobb idő lett, strandoltam egész nap, és ekkor már eldöntöttem, h hétfőn, azaz másnap haza is indulok.

Este még egyszer elnéztem a Chiringuito-ba, ahol hatalmas, élőzenés party volt, igazán királyságos fináléja a Franciaországi kiruccanásnak, jó kis bulit csináltak a zenészek.

Szval de lényeg, h itt már erőst honvágyam volt.

Magyarország, barátok, család itt már nagyon hiányzott és egyáltalán minden ami magyar, a fű, a fák, az erdők, az emberek, a magyar szó, a magyar tájak, Budapest.

Amihez nem volt kedvem, az a stoppolás. És más választásom nem volt, vonatra-buszra pénzem már nem volt, repülöt már korábban kellett volna intézni, maradt a stopp.

Dani rendes volt, és hétfő reggel kivitt Perpignanba, az autópálya fizetőkapujához, ahol nagyon jól ki lehetett állni a Montpellier-es táblámmal, 10 perc után fel is vettek, és mentünk is hazafelé!

Ez egy nagyon rendes tag volt, olaszos, sokat dumáló szakács arc. :-)

Montpelliernél egy házaspár vitt majdnem Marseilles-ig, onnan egy nő Cannes-ig,  ahol azt hittem, h már örökre ottmaradok. Mondjuk egy nap alatt Perpignan-Cannes nem rossz, de délután 3 körül raktak ki, és négy óra kérdezősködés után még semmi... világos volt még nagyon, aludni se lehetett, nem volt más, csak tovább kérdezősködni.

Végül egy román 25 éves kamionos srác vett fel, már amikor lemondtam az aznapi fuvaromról, ő is nemet mondott, de amikor indult, rámdudált, és intett, h menjek, s ugorjak be, rohanás a nagytáskámhoz, aztán hajrá!

Hát vele mentünk még aznap vagy 500 km-t, fárasztó volt, itt már elég kivoltam, angolul próbáltunk társalogni, több-kevesebb sikerrel, Brassói volt a srác, sajnáltam szegényt, mert ő Olaszország és Spanyolország között ingázott és csak vmi hathetente tudott hazamenni Romániába.

De tudott magyarul, annyit, h "Csukd be az ajtót!" :-) 

No, ő is irdatlan rendes volt egyébként, nem is engedte, h a saját kajámat egyem, mindennel megkínált, mindenét megosztotta velem.

Kiszállni viszont nem volt jó. Éjfélkor egy rosszabb fajta olasz parkolóba vhol Milánó közelében. Hideg is volt, meg fáradtan az ember minden bokrot is rossz embernek néz, román srác meg csak nézett nagy szomorú szemekkel, és mondta, h stoppolni veszélyes..

Aztán lejárt a pihenőideje, kiadta a cuccaimat, adtam neki is egy-két ajándékot, de azért éjszaka éreztem, h benne is ott van a para, h nem loptam-e el tőle vmit, vagy mit turkálok a táskámba búcsúzáskor, de örült az ajándéknak, lepacsiztunk, jóarc gyerek volt, aztán el is hajtott, én meg maradtam ott egyedül, kereshettem a szállást, gondoltam azért jó lenne 3 órát aludni, kerestem egy félreeső, árnyékos helyet a sok kamion mögött és sikerült aludnom, hajnalban villámokra ébredtem, aztán meg még sötétben olasz rendőrökkel futottam össze, akik mondták, h nem lehet stoppolni. És kérdezősködni sem, akármi is, tűnjek el innen vhova de gyorsan.

Aztán kérdezték, h egyedül vagyok-e. Gondoltam, h viccből azt mondom, h 15-en vagyunk, nézhettek volna nagyon. :-) De igaziból itt nem voltam vicces kedvemben, szerencsére aztán otthagytak és békén. :-)

No, itt meg találtam a parkolóban egy magyar alvós kamiont, gondoltam ő lesz az emberem és hűségesen 3 órán keresztül ott maradtam mellette, aztán kiderült, h ő csak a kollégáját várja, és nem megy Magyarországra.

Reggel viszont fél8 körül felvett két üzletember, azok jóarcok volt, két 35 körüli olasz, jól öltözött laptopos arcok, végig dumáltak egymással, meg viccelődtek, vitatkoztak, csapattuk 150-el és elvittek Veronán túlig.

Itt magyar kamionos vett fel, és vitt egy órát, vele jót beszélgettem.

Utána vmi kinézetre és viselkedésre dúsgazdag idősebb házaspár vett fel, láthatóan a pasi beszélte rá a feleségét, h jó ötlet engem felvenni az elég kis sportkocsiba, de bepréseltem magam hátulra a cuccaimmal és szerencsére itt is mentünk 150-160-al, ez két elég jó fuvar volt, mindenkit leelőztünk, még dél előtt Trieszt határában voltunk. És ők is nagyon jófejek voltak, a végén adtak másfél liter hideg vizet, kekszet, szval elláttak ők is mindennel. :-)

Itt ránéztem az órára, dél. Ránéztem a térképre: már csak Szlovéniát kellett legyűrni. Na, mondom, én már csövezni nem akarok több éjszakát parkolóban, úgyh két falat kaja után mentem is keresgélni. Volt még autó is magyar, de ők körutaztak, volt több magyar kamion is, hármat is megkérdeztem, de mind szabálykövető volt és nem vett fel engem.

A negyedik magyar kamionhoz már úgy mentem oda, h számítottam, h ő se tud elvinni, aztán mondta, h megy Magyarországra, és el tudna vinni, de most pihen. Kicsit megijedtem, h akkor végre aki elvisz, most kezd aludni, aztán mondta, h fél óra pihenő és indul. De csak a határig.

No, örültem persze nagyon, csak magyar földre érjek, én kis hazámat megcsókolom gondoltam, csak legyek mán otthon. Szval átszeltük Szlovéniát, megtárgyaltunk mindent, egy agárdi fickó volt, aki a 23 éves fia zenei válogatását hallgatta, úgyh abban volt persze minden, Nyári gyerekek a Balaton-parton, Fluor Tomi, cigánydisco mindenféle igényes magyar zenei ínyencség, úgyh igazán jókat szórakoztunk. :-)

Ő este 6-kor tett ki Rédicsen, Lentitől nem messze.

Esett persze. De a kocsmában magyarul mondták, h merre van a vonatállomás, ahol 2 óra várakozás a piros padon már igazán jól esett, aztán megjött a Bzmot.

Itt várok a magyar vonatra. :-)

...és mentem is Zalaegerszegre, ahol Emese csoporttársam nagyon kedves családja befogadott egy éjszakára.

És itt végre ehettem magyar sajtot, kenyeret, kolbászt és paradicsomot. :-)

Másnap meg fel Kelenföldön keresztül Bicskére.

Aztán meg Budapestre.

No, kb ennyi is a történet...

És a köv 28 évre egyelőre elég a stoppolásból.. bár most, h írom, és kipihentem magam... ki tudja, azért stoppolni jó. :-)

És hogy mi az egész hét hét konklúziója? Hát, az igen sok minden. Most nem is részletezem, mert még néha a torkom is elszorul, de azért örülök, h Isten 2000 km-rel odébb is ugyanaz.

És hogy magyar vagyok, annak most már igazán tudok örülni. Meg hogy vannak barátaim és családom, és van hova hazajönnöm.

Hát, igen kint már a Punnany Massif számát is csak úgy dúdolgattam, h "Je ne sais pa, h hová lett a kedvesem, csak azt tudom, h mennyire Szeretem" ! Hát, gondoltam, ez már az őrület első jele, itt az idő hazatérni. :-)